Somogy Megyei Természetbarát Szövetség
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ami fontos lehet
 
Vezetőségi tagjaink
 
Somogy megyét érintő hírek, aktualitások
 
MTSZ hírek, aktualitások
 
Töröcskei emléktúra és ünnepség
 
Látogatottságunk
Indulás: 2012-04-02
 
» Beszámoló a túráról - 2012.
Újra együtt!

2012. június 9-e volt idén a somogyi természetjárás nagy napja. Ekkor ünnepeltük a somogyi természetjárás 100 éves évfordulóját.

Minden évben szokás a somogyi természetjáró egyesületek körében, hogy május vége felé a Töröcskei tó partján levő Természetbarát emlékműhöz zarándokolnak. Megemlékezés történik ilyenkor koszorúzással egybekötve.

Idei évben rendhagyó módon több mindent is szerveztünk erre a napra. Az összes természetjárással foglalkozó egyesület meghívást kapott, és képviseltette is magát a túrán. Délelőtt 10 órakor indult a társaság a Jókai ligetből a Töröcskei tó irányába a Zöld sáv jelzésen, ekkor még csak kb. 80 fő, mely az ünnepség idejére 130 főre növekedett. Fél 12-kor kezdődött a megemlékezés.
 
Balázs László a Szövetség új elnöke az összefogás, az egység, az együtt tevékenykedés mellett szólalt fel, elhelyezte a megemlékezés koszorúját az emlékművön. 1 perces néma csendben emlékeztünk azokra a túratársakra, akik már nem lehetnek közöttünk.

Az emlékmű táblájának helyreállításra a megemlékezés előtti napokban került sor, a korábbi szöveg a 100 éves évforduló alkalmából kiegészítésre került. Reméljük ez a tábla maradandóbb lesz, mint a korábbi.
 
Tóth Klára, aki a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és Dél-Dunántúli Természetbarát Szövetség elnöke is abbéli örömének adott hangot, hogy újra együtt látja a somogyi természetbarátokat, és sok sikert kívánt a munkánkhoz.
 
Dománszky Zoltán a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke az országos szövetséggel való kapcsolat fontosságára hívta fel a figyelmet.
 
A jelen levő egyesületek vezetői néhány szóban bemutatkoztak, ismertették a jelenlevőkkel a tevékenységük legfontosabb dolgait. Remélhetőleg a jövőben nem csak a saját egyesületünk, hanem más szervezetek túráin is nagyobb számban részt fogunk tudni venni.
 
Az ünneplést az emlékműnél az oklevelek, ajándékok, természetjáró minősítések átadása követte, minden egyesületből 2 fő kapott ajándékot, további 3 fő pedig elismerő oklevelet a Szövetségtől a természetbarát mozgalomért való tevékenységéért.
 
A megemlékezés után minden jelen lévőt megvendégeltünk a Vackor tanyán, ahol egy paprikás krumpli várta a túrázókat. A kötetlen beszélgetés kb. délután 3 óráig tartott, közben egyénileg, illetve csoportosan indultak haza azok, akik eljöttek.
 
Remélhetőleg jövőre is lesz alkalmunk hasonló formában megrendezni az emléktúrát, és lesz miről beszámolni, beszélgetni.
 
                                                                                                                     Balázs László

 

 A Kapos TV beszámolója az emléktúráról  a 2012.06.13-i Kapos Sportban tekinthető meg, ami innen is elérhető.

 
Túranaptár
 
Turista szervezetek Somogyban - saját honlappal
 
Turista szervezetek Somogyban - honlap nélkül
 
Letölthető anyagok
 
Túramozgalmak Somogyban
 
Túranaptár: ha fontos neked a teljesítmény, a verseny
 
Hasznos segédanyagok
 

Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND